2012. december 26., szerda

Pulyka egészben

Szombat reggel beálltam a piacon a henteshez várakozók sorába, és örömmel konstatáltam, van bébipulyka. Mikor bejutottam, láttam, hogy csak egy 8 kilós óriás van a hűtőpultban, amit jobb híján bevállaltam. Cipeltem haza, mint valami tetemet, nézegettük, kerülgettük, de végül megsütöttem egyben. Tölteléket nem kapott, mert a sütési idő így is majdnem 6 óra volt. Amit sikerült kiderítenem a műfajjal kapcsolatban, hogy 160 fokon érdemes sütni, kilónként 40 percet kell számolni, plusz 20 percet, és az utolsó egy órában vettem le róla az alufóliát. Nem tettem alá semmit, csak a bőrét és a belsejét sóztam, borsoztam bőségesen, illetve olajat kenegettem rá az elején. A szárnyát a háta alá feszítettem, mint amikor az ember tarkóra teszi a kezét. A combokat zsineggel érdemes összehúzni, én sajnos nem találtam hozzá spárgát. A belsejébe tömtem egy rakás kakukkfüvet és fokhagymát. A melle bőre alá érdemes vajat kenni vastagon. Amúgy nem sok munka, sok sütési idő, és rengeteg hús jellemzi.

2012. december 24., hétfő

Citromos erdei gyümölcsös muffin

Puha, meglepően könnyű a tésztája. A végén nyomtam étcsokit a tetejére egyik-másiknak.

Hozzávalók:
1 citrom
250 g liszt
fél tk sütőpor
1 csipet só
1 kk szódabikarbóna
150 g cukor
90 ml étolaj
150 g joghurt
2 tojás
150 g erdei gyümölcs
pár kocka étcsoki (opcionális)

Összekevertem a száraz és külön a nedves hozzávalókat, elegyítettem a kettőt, majd 200 fokon kisütöttem 25 perc alatt. Nyersen rózsaszínű a tésztája! A citromnak a héját reszeltem, a levéből csak a felét használtam fel.

2012. december 23., vasárnap

Finn diós koszorú

Ez a kalács sajnos nem tartott ki egy fényképezésig se, olyan gyorsan nekiláttunk. Finom lett, eltesszük a receptet!

Hozzávalók:
A tésztához:
100 g cukor
3 dl tej
1 csomag szárított élesztő
500 g liszt
2 tojás
1 csipet só
1 csapott ek kardamom
100 g vaj

A töltelékhez:
125 g vaj
2 ek liszt
150 g dió
50 g barna cukor

Tetejére:
2 tojássárga
1 kk olaj
mandulaforgács

  1. A lisztet elkeverem a sóval, kardamommal. Lyukat fúrok a közepébe, oda töltöm az 1 dl langyos tejet kis cukorral és az élesztővel. Kicsit elkevergetem a kráterben a folyadékot, és hagyom kelni.
  2. A maradék tejet elkeverem az olvasztott vajjal, cukorral és a 2 tojással.
  3. Amikor az élesztő felfutott, összekeverem a tojásos vajas tejjel. 
  4. Puha kalácstésztát keverek belőle, félreteszem kelni.
  5. A töltelékhez kikeverem a durvára tört diót és a vajat, cukrot, lisztet.
  6. A recept 2 koszorút írt, de legközelebb egyet csinálok a következőképpen:
  • Kinyomkodom a levegőt a megkelt tésztából.
  • Téglalapot formázok belőle
  • Megkenem a töltelékkel, feltekerem.
  • Koszorút formázok belőle, cikkekre vágom, de nem vágom be teljesen.
  • Egyik cikket kifelé igazgatom, a másikat befelé.
  • Megkenem tojással, megszórom mandulával.
  • 20 percig hagyom kelni, pihenni.
200 fokos sütőben 20-25 perc alatt sül meg.

2012. december 22., szombat

A zsályás vajon sült harcsa dió illatú

A recept benne is van a címben. Olvasztottam vajat a serpenyőben, és rádobtam 4-5 zsályalevelet.
A hosszában félbevágott, sózott harcsafilét beletettem, majd a lángot közepesre mérsékeltem. Átsütöttem a halat, majd megettük.
Érdekes, hogy dió illatú lett a hal.

2012. december 21., péntek

Kandírozott narancs

Gyorsan, egyszerűen elkészíthető a kandírozott narancs. Mindenképpen ezt szeretnék tenni a panettonéba karácsonykor.

Hozzávalók:
4 nagy szép (kezeletlen) héjú narancs
A héj súlyával azonos mennyiségű kristálycukor
1,5 dl víz

A vizet a cukorral sziruppá főzöm. Közben a narancsok héját lehámozom, összevágom. A héjat forrásban lévő vízbe dobom és 5 percig főzöm. Leszűröm, majd leöblítem hideg vízzel. A habosan forrdogáló szirupba teszem végül, és kb. 20 perc alatt a felére elforralom a levét. Hagyom kihűlni, majd kiszedem száradni rácsra és szárítom még legalább 24 órát.

Tanácsok a hámozáshoz:
Először érdemes a narancsoknak a 2 végét - már ha van ilyen egy gömbnek - levágni, majd körben egy éles késsel bevágni, mint a hosszúsági fokokat. Kb. 6-8 cikkre érdemes osztani. Én a fehér húst egy élesebb szélű kis kanállal kapargattam ki. A maradék héjakat összerendeztem 3-4 db-os kupacokba, és a keskenyebbik felüktől indulva vágtam vékony gyufaszál formára. Ez elég hamar megvolt.

2012. december 4., kedd

Fahéjas csomó

Kenyér helyett vacsorára készítettem, hogy ne legyen olyan unalmas a menü.

450g fehér liszt
1,5 teáskanál só
2 csapott teáskanál cukor
1 cs szárított élesztő
2 teáskanál fahéj
25 g vaj
275 ml tej
25 g mazsola (nekem vörös áfonya volt itthon)
1 tojás

A száraz összetevőket elkevertem, majd a vajat is belemorzsoltam. Jöhetett a tej és a mazsola. Amikor mindent jó alaposan összegyúrtam, félretettem pihenni a tésztát minimum 1 órára. Amikor megkelt a duplájára, kinyomkodtam belőle a levegőt, hengeresre formáztam, és 16 korongra osztottam. Kígyót sodortam belőlük, és csomót kötöttem. Megkentem tojással, hagytam kelni vagy 20 percet, és 200 fokon 15 perc alatt készre sütöttem. Nem túl édes, vajjal, lekvárral, mézzel ettük.

2012. december 3., hétfő

Retkes méz

Fáj a torkom. Egyre zavaróbb a helyzet. Muszáj valamit kezdenem vele. Kis kutakodás után ráleltem a próbára érdemes gyógymódra. Fekete retek mézzel. Levágtam a retek tetejét, kikapartam a belsejét (én ezt is leöntöttem mézzel, és elropogtattam, amikor nassolhatnékom támadt), és kanalaztam bele mézet. Nem szabad csurig tölteni, mert a retek idővel levet ereszt, és akkor hajlamos túlcsordulni! 3 óra állás után lehet elkezdeni kanalazni. Az első nap végére biztató a javulás. Módszer lejegyezve.

2012. december 1., szombat

Quiche freestyle

Ráéreztem a quiche-ben rejlő lehetőségekre! Csináltam is egyet a saját szájízem szerint. Elég jó lett!

A tésztát az itt leírtak szerint készítettem. A többi jött a hűtőből, miből mennyit találtam.

Hozzávalók:
30 dkg csirkemell
2-3 marék friss spenót
4 gerezd fokhagyma
1 nagy fej vöröshagyma
1 kisebb cukkini
2 dl tejföl
2 tojás
só, bors


  1. A tésztát kinyújtottam, és elősütöttem. Lehet picit tovább, mint 8 perc.
  2. A csirkemellet a hagymával, fokhagymával megpirítottam.
  3. A spenótot forrásban lévő vízbe dobtam, majd kihalásztam és hideg vízben lehűtöttem.
  4. A cukkinit lereszeltem, sóztam, kinyomkodtam a levét.
  5. Tésztára halmoztam a húst, cukkinit, spenótot, majd leöntöttem a tojásos tejföllel.
  6. 180 fokon 30 percig sütöttem.

2012. november 30., péntek

Túrós pogácsa

Én ezen a vonalon más receptet már nem is fogok próbálgatni. Nekem ez bejött, a családnak is.

Hozzávalók:
25 dkg túró
25 dkg vaj
25 dkg liszt
1 tk só
tojás a tetejére, esetleg sajt

A hozzávalókat összegyúrom, majd hűtőben pihentetem. 3-szor hajtogatom, ez nagyon fontos lépés!

180 fokos sütőben sütöm légkeveréssel 25-30 percig a 2 tepsit egyszerre, félidőben átcseréltem őket.
Csináltam már ricottával is, és lehet bele juhtúrót keverni, a tetejére egész szem hámozott mandulát sütni.

2012. szeptember 28., péntek

Nigella kenyere

Megint gyorsabban kellett a kenyér, mint 12 óra. Találtam egy egyszerű receptet Nigellától.

200 g zabpehely
325 g liszt (graham-, teljes kiőrlésű rozsliszt, fehér liszt)
1 csomag élesztő
2 csapott tk só
2,5 dl tej
2,5 dl víz

Összekeverek mindent, beleteszem egy gyümölcskenyér-formába, és beteszem a hideg sütőbe. Bekapcsolom, és 45 percig 110 fokon sütöm, majd 180 fokon 1 órát. Rácson hűtöm. Tömör, laktató kenyér.

2012. szeptember 27., csütörtök

Cukkinis muffin

A recept nem új! Itt a korábbi verzió. Annyi változott, hogy most krémfehér sajtot tettem bele, illetve muffinsütőben sütöttem készre. Zseniális! Adagolva van, a gyerekek könnyen megfogják, utazásra is csomagolható kiszerelés. Praktikus, gyors, finom!

2012. szeptember 26., szerda

Az igazi quiche

Megláttam ezt a cikket, és meg akartam sütni ezt a receptet. Nem is halogattam sokáig. Igazi, tömény rokfortos quiche. Salátával ebédre nagyon is finom volt! Nem gépelem újra a receptet:

25 dkg liszt
fél ek só
15 dkg hideg vaj
3 ek olaj
5 ek hideg víz
85g rokfort
15 dkg natúr krémsajt
3 ek tejszín
2 tojás
só, bors, snidling

A lisztből, sóból, cukorból, vajból, olajból és vízből robotgéppel vagy gyors kézmozdulatokkal tésztát gyúrok. Becsomagolva egy órára a hűtőbe teszem. Kinyújtom, és kibélelek vele egy torta- vagy piteformát. 200 fokra előmelegített sütőben 4 percig sütöm, kiveszem, megszurkálom egy villával, majd további 4 percig sütöm. A villával összetört sajtokból, tojásból, tejszínből és fűszerekből homogén krémet keverek, a tésztára öntöm, a hőmérsékletet visszaveszem 180 fokra, és 25-30 percig sütöm.

2012. szeptember 25., kedd

Palacsinta

Erre is millió recept van. Nővérem pedig már az a kategória, aki csak úgy érzéssel állítja össze a tésztáját. Megjegyzem remekül, nincs szüksége mankóra. Én viszont már jártam így pórul, ezért szeretem a segítséget. Már írtam egy verziót, de az alábbi massza jobban bevált. Íme:

Hozzávalók:
30 dkg liszt
2 tojás
4 dl tej
4 dl szódavíz
1 dl olaj
1 nagy csipet só

Ha ezeket összekeverem csomómentesre, csak ki kell sütni, de nem is kell olaj alá, mert a tésztában már van. 16 db lesz belőle nekem.

2012. szeptember 24., hétfő

Cukkinis tészta egyszerűen

Ismét egy cukkinis recept. Gyors, egyszerű, vega.

Hozzávalók:

1 közepes cukkini (vagy 2 kisebb)
2 gerezd fokhagyma
1,5 dl főzőtejszín
főtt tészta
só, bors

1. A lereszelt cukkinit párolom egy kis olajon, sózom, borsozom. Fokhagymát nyomok rá.
2. Pár perc után ráöntöm a tejszínt, elkeverem, végül lekapcsolom a lángot, és belekeverem a tésztát.

2012. szeptember 23., vasárnap

Pizzás csiga másképp

Megint megszorultam a kenyérrel itthon, nem volt 12 órám várni. Elővettem egy puha csigareceptet, és megtöltöttem paradicsomos, fokhagymát, petrezselymes, töltelékkel. Szépen elfogyott a következő kenyérig.

A jó tészta

Ez a bejegyzés csak arról szól, szerintem hogy kell a tésztát kifőzni. Mindenki másra esküszik, én erre:

Jó nagy fazékba teszek fel forró vizet főni. Amikor lobog, teszek bele sót. Jöhet a tészta. Amikor beletettem, megkeverem, ezt néha menet közben is eljátszom, hogy ne ragadjanak össze a tésztadarabok. Amikor a leírás szerinti idő közeleg, kikapok egy darabot, jól lehűtöm és megkóstolom. Az al dente spagetti közepén van például egy kicsi világosabb pont, ha ketté törjük. Akkor jó. Az igazi olasz durum tésztát - megjegyzem - még sosem sikerült túlfőznöm. Ha jó a tészta, hideg vízzel alaposan átöblítem. Ha jól lemossuk a tésztáról a keményítőt, akkor nem tapad össze. Nem kell olaj se a vízbe, se a tésztára utána. Én erre esküszöm, mások másra. Mindenki döntse el maga, melyik verzió a szimpatikusabb.

2012. szeptember 15., szombat

A fagyik királynője

Öcsém figyelj, ezt neked írom!

Hozzávalók:
5 dl tejszín
2,5 dl tej
15 dkg cukor
3 dkg menta /igazi vaníliával is meg fogom csinálni
4 tojássárgája

1. A tejszín felét felmelegítem forrásig, beleteszem a mentát, lefedve 1 órát hagyom állni.
2. Kiveszem a mentát, és felmelegítem úgy, hogy hozzáadom közben a cukorral kikever tojássárgákat is, a maradék tejet és tejszínt.
3. Ha kihűlt, mehet a fagyigépbe. Ha az nincs, akkor kell laposabb edényben fagyasztóba tenni, és óránként villával átkeverni kb. 3 alkalommal.

Ez a fagylalt fantasztikus. Mást nem is akarok hozzáfűzni.

2012. szeptember 14., péntek

Rakott padlizsán

Sok edény, sok apróbb lépés, de a rakott ételnek nincs párja!

Hozzávalók:
1 csésze rizs
500 g darált hús (nálam pulyka felsőcomb)
2 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 ek olasz fűszerkeverék (Metrós)
1 közepes méretű padlizsán (igazából bármekkora lehet)
2 paradicsom
4 szál szárzeller
1 ek oregánó
1-2 dl tejföl
1 tojás

1. A rizst felteszem főni.
2. A hagymát megdinsztelem, a fokhagymát rádobom, majd jöhet a hús és a fűszer. Fehéredésig kevergetem, szétnyomogatom a húsdarabokat.
3. A zellert felaprítom, megpárolom olajon, jöhet a kockára vágott padlizsán és paradicsom, meg az oregánó. Megvárom, míg kicsit megpuhulgatnak.
4. Hőálló edényben összeállítom a rétegeket. Rizsre hús, rá zöldség. A tetejére tojásos tejföl jön.
5. 180 fokon sütöttem 45 percig, illetve amíg megpirult a teteje.

2012. szeptember 13., csütörtök

Bundáskenyér

Gyorsan kellett valami vacsora a törpéknek, ezért fogtam a tegnapi bolti kiflit és feljavítottam. Az én bundás kiflikarikáim pici oregánóval voltak megbolondítva.

1. A kifliket felkarikáztam.
2. A 2 tojást felvertem, elkevertem benne 1 mokkás kanál oregánót (lehet bazsalikom vagy kakukkfű is), pici csipet sót, borsot.
3. Kisütöttem a szokásos módon.

Hamar elfogyott, fotózni is alig tudtam!

2012. szeptember 12., szerda

Őszibaracklekvár numero due

A második lekvárhoz a Haas Quittin nevű csodáját használtam. Ehhez több cukrot írt elő, de így is kevesebb mint a fele volt a gyümölcs súlyának. Nem bírtam magammal, adtam hozzá fahéjat és egy citrom levét. Almáspite íze lett. Finom, de a család a kevésbé cukros változatot favorizálja.

2012. szeptember 2., vasárnap

Őszibaracklekvár 1.

A napokban szereztem pult alól hibátlan küllemű, de puha őszibarackot a kedvenc zöldségesemnél. Megvettem, és rögtönöztem belőle kétféle lekvárt is. Az egyik a Dr. Oetker Dysemfix szuper volt. Nem reklmámnak szánom, saját jegyzet a tapasztalatokról. Barackhoz 2 zacskónyit írt. Beleöntöttem. Nem bírtam magammal, és tettem bele egy kis borsmentát a kertből. A tapasztalatok a következők:
- A lekvár állaga remek lett.
- Az íze is kiváló, nem túl édes. (egyharmad rész cukor)
- Csak kár bele borsmenta.

A visszajelzést a hagyományos lekvárok rajongója adta. Nekem tetszett benne a menta, de mivel alapvetően nem én vagyok a fő lekvárfogyasztó a családban, ezért fejet hajtok az igények előtt. A jövőben eszerint járok el.

2012. augusztus 12., vasárnap

Colour blocking céklával

A cékla jó. Színes, finom, egészséges. Ez a saláta pedig egyszerű, már ha az ember nem felejti el a céklát a sütőbe betenni, amikor amúgy is süt valamit. Ilyenkor alufóliába csomagolom egyszerűen egészben, majd úgy 50 percig sütöm 180-200 fokon. Ha kihűlt, akkor összekeverem az alábbi öntettel.

Hozzávalók:
1 pohár natúr joghurt (én csak Bakony joghurtot használok)
1-2 gerezd fokhagyma
nagyon pici só, bors
és egy jókora fej cékla (majdnem azt írtam, jó fej)

A céklát felkockázom, és üvegtálba teszem, ráöntöm a többi összetevőből kikevert szósszal. Ha állni is marad ideje, annál jobb, mert az ízek összeérnek kicsit jobban. Húsok mellé, vagy magában a legjobb.

2012. július 16., hétfő

Mi legyen az újkrumplival?

Gyorsan salátát szerettem volna a héjában főtt, kockázott újkrumpliból. Ez lett a végeredmény:

Paradicsomot kockáztam hozzá, olajbogyót tettem bele, olívaolajjal meglocsoltam, bazsalikomot szórtam rá, sót, borsot és egy egész kicsi balzsamecetet. Nekem ízlett.

2012. július 15., vasárnap

Hideg krumplisaláta

Olyan ez a krumplisaláta, mintha majonézes lenne, pedig nem is az. A sikerre való tekintettel másnap újabb adagot gyártottam, ezúttal dupla akkorát. Tejföl sok kell, mert a krumpli beissza, és akkor száraznak fog tűnni.

Hozzávalók:

1 kg újkrumpli héjában főzve
1 nagy fej erős friss hagyma
5 dl tejföl (vagy inkább 6)
2-3 ek olaj
3 ek mustár
só, bors

Amíg a krumpli fő a sós vízben, összekeverem a többi összetevőt. Végül a kihűlt burgonyát belekockázom az öntetbe, és ha tehetem, hűtőbe teszem az egészet. Azonnal is fogyasztható, de ha várunk picit, akkor összeérnek az ízek.
Egy kis petrezselyem, paradicsom, virslikarika, olajbogyó nem rontja el!

A hús mellette kakukkfűvel sült pulykamell.

2012. július 14., szombat

Karalábés borsóleves

1 közepes fej karalábé
250 g zöldborsó (én most konzervből)
1 tk liszt
2 dl tejföl
1 ek rizs
1 ek fehérbor ecet
só, bors, víz

Olajon megpároltam az apró kockákra vágott karalábét. Fedő alatt pároltam vagy 10 percig. Hozzáadtam az átöblített konzerv borsót, sóztam, liszteztem, felöntöttem annyi vízzel, amennyi kényelmesen ellepi, és még egy picivel. Kanalaztam bele rizst és tejfölt. Végül addig főztem kis lángon, amíg a rizs megpuhult. Ekkor borssal és ecettel (akár citromlével) beízesítettem. Langyosan is finom. Rizsliszttel is készíthető gluténmentes változat.

2012. július 9., hétfő

Rakott cukkini

Mindenféle rakott ételt szeretek. Mégis ritkán készítem őket, mert sok macera van velük. Most mégis nekiláttam.

Hozzávalók:
500 g darált hús
1,5 pohár rizs
70-80 dkg cukkini minimum.
kapor
1 dl tejföl
1 dl johurt
1 tojás
1 fej hagyma
só, bors
  1. Feltettem egy másfél pohárnyi rizst főni. A pohár 250 ml-s. Amíg a rizs főtt, haladtam tovább.
  2. Pirítottam fél kiló darált pulykacombot egy kis hagymával, sóval, borssal. Ennél jobban most nem fúszereztem, de őrölt kömény, vagy oregánó illett volna még hozzá. Most nem variálgattam.
  3. Amíg a hús párolódott a saját levében, addig lereszeltem egy nagy (legalább 70 dekás) cukkinit, sóztam, és kaporral ízesítettem. ezt is gyorsan megpároltam. Fokhagyma mehetett volna még bele.
  4. Végül rétegeztem egy üvegtálban. Rizzsel kezdtem, rá a hús, végül jött a cukkini. A tetejére elkevertem tejfölt és joghurtot egy tojással, ezt szétoszlattam rajta, és 200 fokon 30-40 perc alatt megsütöttem.


2012. július 6., péntek

Sült répa

Csak egy baj van a sütőben sült répával: egyszerűen nem tudok belőle eleget sütni!

Roppant egyszerű étel. A répát apróbb darabokra kell vágni, félbe, majd nagyjából három darabba egy nagyobb szálat, majd olívaolajjal meglocsolva sütőbe tolni, és 220-250 fokon puhára, kicsit barnábbra pirultra kell sütni. Kiváló köret télen, nyáron.

2012. június 30., szombat

Lecsós palacsinta

- Mit főzzek neked? - kérdezte apám a minap.
- Lecsós palacsintát. - válaszoltam.
Mindenki imádta!

Sós palacsinatát sütöttem. Ezt én csináltam, meg, mert szerinte ez női munka.

1 tojás
1/2 liter tej
1/4 kg liszt
csipet só
Kicsi víz, ha a massza túl sűrű lenne.

Ebből kb. 9 db palacsinta jön ki.

A lecsóhoz hagymán paprikát és paradicsomot párolt. Sózta, borsozta. Tetszés szerint tölthetjük négyszögletesre, hengeresre, félkör alakúra. Tepsibe rakjuk, és tojásos tejföllel megkenjük. A reszelt sajt is elfér a tetején. 180-200 fokon pirosra sütjük. Sokkal jobb, mint várnánk!

2012. június 27., szerda

Eperhab fehérjéből

Gyermekkori kedvenc. Muszáj reprodukálni, főleg, hogy a fagyifőzésből ennyi fehérje marad.

Az arányok:
3 db tojás fehérjéje
6 csapott ek cukor
250 g eper (friss vagy fagyasztott)


  1. A gyümölcsöt a cukor felével botmixerrel pürésítem.
  2. A fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verem.
  3. Óvatosan elegyítem, behűtöm, tálalom.

2012. június 26., kedd

Fehér csokis trüffel

Ez egy amolyan "off the shelf" édesség. Már annak, aki tart otthon habtejszínt egy vagonnal, darált mandulát és mirelit gyümölcsöt. Érdemes néha beütemezni, főleg, ha kisebb vendégsereg érkezik, mert tízen biztosan jóllaknak belőle.

Hozzávalók:
250 g babapiskóta
200 g őrölt mandula
200 g fehér csokoládé
8 dl tejszín
1 csomag vaníliás cukor
lekvár (bogyós, ha lehet)
500 g mirelit gyümölcs (erdei vagy bogyós a legalkalmasabb)


  1. A fehér csokit megolvasztom egy kis langyosítot tejszínben, Belekeverem a mandulát, majd a felvert fehérjét és a vaníliás cukrot.
  2. Rétegzem a babapiskótát, lekvárt, gyümölcsöt, habot.
  3. Hűtőben érlelem egy fél napot.
Bónusz megjegyzés: Amaretto keksszel még finomabb, a lekvár akár el is hagyható, és a mandula házilag darálva kissé darabosra nagyon feldobja az egészet.

2012. június 25., hétfő

Marokkói cukkini saláta

Hozzávalók:

1 közepes cukkini
4 szem paradicsom
3 gerezd fokhagyma
1 nagyobb fej hagyma
5 dkg olajbogyó
petrezselyem
só, bors
1 tk fahéj
2 tk balzsamecet

A hagymát megpároltam olajon, rátettem a cukkinit, lesóztam, és hagytam, hogy megpuhuljon a saját levében fedő nélkül. Ezidő alatt összevágtam a többi hozzávalót egy nagyobb tálba, összekevertem, és ráöntöttem a kész hagymás cukkinit. Pirítóssal nyár estéken remek vacsora, de köretnek is kiváló, főleg borsmentás fahéjas húspogácsa mellé.

2012. június 24., vasárnap

Rántott zöldségek

Olaszországban, főleg nyáron, népszerű csipegetnivaló a folyékony tésztába mártott, majd ropogósra sütött zöldség. Cukkini, padlizsán, zöldbab, articsóka, olívabogyó, gomba, répa,zsályalevél, és jól megy hozzá ízesítésnek a szardella. 
Az évszaknak megfelelően most ősziesre hangoltam a fogást, sütőtökrudakat sütöttem olajban. Az elkészítés nagyon egyszerű, egy dologra kell figyelni, a tészta legyen jéghideg (akár tegyük be egy kicsit a fagyasztóba), az olaj pedig forró, így lesz az eredmény kívül ropogós. A vékonyra szeletelt tök pár pillanat alatt krémesre sül a bunda alatt. A tészta ne legyen túl sűrű, nem kell, hogy vastagon bevonja a zöldségeket. Csak frissen sütve az igazi!
A mennyiség előételnek 4 főre elég, amúgy meg két főnek egy komplett adag pl. filmnézéshez

Hozzávalók: 60 dkg sütőtök, 2 púpozott evőkanál liszt, 4 evőkanál hideg, szénsavas ásványvíz (szódavíz), 1 tojás sárgája, só, olaj a sütéshez

1. Keverjük össze a tészta hozzávalóit, tegyük a mélyhűtőbe
2. Szeleteljük fel a tököt 3-4 mm vastagságúra (géppel a legkönnyebb), majd csíkozzuk fel
3. Magas falú lábosban melegítsük elő az olajat, forgassuk meg a tököket a tésztában és nagy lángon süssük ropogósra. Papírtörlőre, szalvétára szedjük, hogy a felesleges olaj lecsöpögjön

Cukkinis tészta

Hozzávalók 2 főre: 1 db 20 dkg körüli cukkini, 10 dkg kolozsvári szalonna, 20 dkg apró tészta (én házi fusillit használtam, ettől nem volt annyira leveses jellege), 2 tojás, 6-7 dl liter zöldség vagy húsleves (nekem megmaradt tyúkhúsleves volt), 2 gerezd fokhagyma, só, bors, olívaolaj, parmezán, plusz: cukkinivirág, akinek van ilyen elérhető közelségben

1. Kockázzuk fel a cukkinit, szalonnát.
2. Kevés olajon pirítsuk meg a szalonnát, majd adjuk hozzá a cukkinit, pároljuk kb 2 percig, adjuk hozzá az aprított fokhagymát és a bibéjétől megszabadított cukkinivirágokat
3. Öntsük fel a húslevessel, forraljuk fel, majd adjuk hozzá a tésztát.
4. Főzzük a levet, míg a tészta megpuhul. Az alap levesünknek megfelelően sózzuk, borsozzuk. Ekkor verjük fel a tojást, sózzuk, borsozzuk, szedjünk hozzá adagonként 5 kanál főzőlevet, közben folyamatosan keverjük, majd öntsük a tésztához. Zárjuk le a gázt alatta, keverjük el alaposan
5. Sajttal, olajjal locsolva tálaljuk

lassú zöldségleves

Hozzávalók 4 tányérhoz:
1 csokor újhagyma
2 szál fehérrépa
5 gerezd fokhagyma
2 pici cukkíni
2 ek vaj
2 ek olívaolaj
2 ek paradicsom püré
só, bors
1 ek sűrű balzsamecet
friss tárkony
1 babkonzerv (nekem vörös bab volt, de bármelyik megteszi)
A hagymát vékony karikákra vágtam, és a zöldjéből is tettem bele bőven. A répát felkarikáztam a cukkínivel együtt. Mindent ledinszteltem a vaj és olaj keverékén. Picit sóztam, borsoztam, majd felöntöttem vízzel, elkevertem a paradicsompürével, és hozzáöntöttem a babot.
Lefedtem, és magára hagytam. Amikor megfőtt volna, rozskenyérre szedtem volna a forró leves, és kevés parmezánt szórtam volna a tetejére.
Ehhez képest megkóstoltam, és úgy éreztem, hogy kell bele egy kevés ecet és tárkony. A batól nagyok kellemesen kérmes lett. Mi Gáborral tettünk még chilit. Tálalásnál meglocsoltam egy kevés olíva olajjal. Gondolom nem szükséges 2,5 óráig főzni, biztosan kellően szétfő 1-1,5 óra alatt is :-)

Cukkini koszorú

Hozzávalók:3 bögre liszt (2,5dl=1 bögre)
3 bögre durvára reszelt cukkíni
0,5 bögre kakaó
3 tk sütőpor
1,5 tk szódabikarbóna
1 tk só
3 tk őrölt fahéj
0,5 bögre puha vaj
2 bögre cukor
3 tojás
2 citrom héja
0,5 bögre tej
1 bögre dió vagy mogyoró
0,5 dl rum

A hozzávalókat egy tálban összekeverem, majd lisztezett formában előmelegített sütőben 180 Celsiuson kb. 50 perc alatt tűpróbáig sütöm.

Citromos cukkini leves

Alig van benne kalória, kellemesen savanykás, hidegen is fogyasztható, de legjobb langyosan. Közeledik a cukkini szezon, és a most kapható zsenge kis zöldségekből isteni leves készíthető, ami különösen jól esik ezeken a forró napokon.
Ha nem lenne ennyire meleg, akkor chilit is tennék bele, de ez most kimaradt.
Hozzávalók:
2 kicsi cukkíni (30-40 dkg a kettő)
2 fej hagyma
4 dl kefir
olívaolaj
1 citrom leve, és héja
só, bors
tárkony
A hagymát karikákra vágtam, olajon megfonnyasztottam, sóztam. Közben a nagylyukú reszelőn lereszeltem a cukkínit, és rádobtam a hagymára. Kicsit kevergettem, amíg összeesett. Sóztam, borsoztam, ráreszeltem a citrom héját, felöntöttem két liter vízzel, belenyomtam a citromlevet, és felöntöttem a kefirrel. Összeforraltam, és rászórtam a tárkonyt. Szerintem nem kell habarni, de aki a sűrűbb leveseket szereti, az keverhet a kefirhez egy kanál lisztet, sőt kefir helyett használhat tejfölt, vagy tejszínt is.

Pácolt tejfölös tárkonyos csirke

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg csirkemell filé
1,5 dl tejföl
1 ek friss tárkonylevél apróra vágva
1/2 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
1 gerezd lereszelt fokhagyma
frissen őrölt bors
frissen reszelt szerecsendió


A csirkemellet csíkokra vágjuk, majd minden hozzávalóval egy tálba tesszük, és elkeverjük. Felhasználásig hűtőben tartjuk. Általában reggel készítem el, és estig pácolódik így, de ha csak pár órát van a pácban, akkor se történik semmi baj.
Legfinomabb egészen apró újkrumplival és valami zöldsalátával!

Csokifagyi

Ez a fajta csoki fagyi tömény, de nem édes. A tejszíntől krémes. Akinek kell egy bizonyos dózis a csokoládéból, hogy úgy érezze, kielégítette ilyen irányú éhségét, akkor ez a neki való fagylalt! Kisebb adag is eltelíti az embert anélkül, hogy a mennyiségtől kikészülne.

Hozzávalók:
15 dkg étcsokoládé (minél magasabb kakaótartalmú)
0,5 liter tej
1,5 dl tejszín
4 db tojássárgája
8 dkg cukor

  1. Egy vastag aljú edényben összekeverem a tojássárgákat a cukorral.
  2. Hozzáadom a tejet, és kisebb gázégőn folyamatos keverés mellett besűrítem.
  3. A végefelé hozzáadom a tejszínt és a csokoládét.
  4. Amikor felolvadt teljesen, akkor lekapcsolom a lángot, majd kiöntöm hűlni a fagyis dobozba.
  5. Ha már lehűlt, beteszem a fagyigépben, és hagyom a gépet dolgozni. 
  6. A végén belekanalazom a dobozába, és a mélyhűtőbe teszem.

2012. június 21., csütörtök

Cukkini quiche, vagy valami hasonló

Nem egészen quiche ez, nem is tudom minek nevezzem. Finom nyári étel cukkiniből. Ennyi.

Hozzávalók:
1 nagy cukkini (tényleg nagy méretű)
4 tojás
4 ek liszt
2-3 ek zsemlemorzsa
1 gerezd fokhagyma
5 dkg sajt
só, bors, bazsalikom (vagy kapor)

  1. A cukkinit lereszeltem és besóztam. Nem hámoztam meg,mert zsenge volt. A levét kifacsartam jó alaposan.
  2. Felvertem 4 tojást villával, elkevertem benne a fűszereket, fokhagymákat, lisztet, cukkinit és annyi zsemlemorzsát, amitől már nem folyós állagú, puha masszát kaptam.
  3. Kivajazott porcelán formába öntöttem, sajtot reszeltem rá.
  4. 180 fokon 20 percig sütöttem. A sajt nem pirult meg, de ettől még ugyanolyan finom lett, és a konyha se lett sokkal melegebb.

2012. június 14., csütörtök

Csokis marcipánszívek

Bájos, finom, mutatós kekszféleség. Hamar elkészül.

Hozzávalók:

100 g liszt
1 tk sütőpor
csipetnyi só
25 g kakaópor
75 g vaj
50 g porcukor
1 db tojássárgája
100 g marcipán


  1. Elkevertem a lisztet a sütőport és a sót.
  2. Elmorzsoltam a vajat a lisztes keverékben.
  3. Hozzáadtam a porcukrot és a kakóport.
  4. Összegyúrtam a tojássárgával az egészet.
  5. Hűtőben pihentettem fél órát, majd kinyújtottam és kiszaggattam.
  6. A marcipánt porcukrozott felületen szintén kinyújtottam és kiszaggattam a kisebb méretű szíveket.
  7. Összeillesztettem 2 kakós szívet köztük 1 marcipánszívvel.
  8. 180 fokon 10-12 perc alatt megsütöttem. Kicsit még megkeményedik, amikor hűl, ezt érdemes belekalkulálni.

2012. június 13., szerda

Citromsorbet

Ezt már jópár adaggal készítettem az idei szezonban is, de valahogy sose volt alkalmam lefotózni mostanáig.
Villámgyors, és isteni. Azoknak ajánlom, akik a friss, hűsítő ízeket szeretik.

22 dkg cukor
5 dl víz
3 citrom leve és héja
15-20 db mentalevél

A vízben feloldom a cukrot (én már csak 15 dkg-t szoktam beletenni), majd belereszelem a citrom héját, belefacsarom a levét. A borsmentát apróra vágom, ezt is belekeverem a limonádéba, majd kicsit beteszem a hűtőbe hűlni. Fagyigépbe töltöm, és kb 30 percig kevertetem. Egy 1000 ml-s carte d'or-os dobozt tölt meg.
Tálalás előtt 10-15 perccel érdemes elővenni a fagyasztóból.

2012. június 12., kedd

Amikor sikerül a Rákóczi-túrós

Tudom, hogy Győrben nem téma a Rákóczi-túrós készítése, de én bizony befürödtem vele kezdőként, mert a receptekben nem írnak le egy csomó trükköt. Én most leírom úgy, hogy tényleg meg tudja sütni az is, aki csak olvasni tud!

Hozzávalók:

A tésztához:
15 dkg liszt
10 deka vaj
5 dkg porcukor
1 tojás
3-4 ek lekvár

A töltelékhez:
50 dkg túró
8 dkg cukor
1 tojássárgája (nekem 2)
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1-2 ek tejföl
2 ek búzadara (nálam rizsliszt)

A tetejére:
2 tojásfehérje
8 dkg cukor
néhány csepp citromlé
lekvár


  1. A lisztet és a vajat elmorzsoltam gyorsan, hozzáadtam a porcukrot, végül a tojással összegyúrtam az egészet. Ekkor hűtőbe tettem vagy fél órára, amíg a vaj kicsit megdermedt újra.
  2. Ekkor már a sütőpapíron jól kisodortam kb. 30x30 cm-esre. Így könnyű volt átemelni a tepsibe.
  3. 180 fokon 12 perc alatt világosra sütöttem.
  4. A töltelék összetevőit csak jó simára kevertem.
  5. Amikor kivettem a tésztát, elfeljtettem megkenni lekvárral, mert épp a lábamra akaszkodott kis Gergő, én meg a forró tepsi miatt aggódtam, de nem rontotta el a sütit. Szóval én itt csak a túrós tölteléket oszlattam el a tészta tetején, majd visszatoltam a sütőbe 8 percre a recept szerint, de bent hagytam még vagy 6 percet.
  6. Ez idő alatt kikevertem a tojásfehérjét a cukorral gőz felett, mert így majd nem folyik szét a sütemény tetején. Habzsákba is töltöttem végül, és lám, most sikerült szép csíkokat húznom, amik aztán meg is maradtak.
  7. A rácsozott tetejű süteményt újabb 5 percre toltam vissza az ekkor már csak 160 fokos sütőbe, de végül továbbhagytam sülni, amíg megbarnult picit a fehérjehab.
  8. A létező összes maradék lekvárt elhasználtam rá, és megállapítottam, hogy eper- és málnalekvárral jobb, mint baracklekvárral. De persze mindenki töltse saját ízlése szerint.



2012. június 11., hétfő

Citromos majorannás csirke

Kevés munka, kényelmes főzés, finom, omlós csirkecombbal a végén.

Pataki tálba tettem kb 1,5 kg csirkecombot, amit előzőleg megmostam, megsóztam. Csorgattam rá citrom levet, majd fel is vágtam mellé a nagyobb méretű citromot. Vágtam mellé a kertből egy nagy halom majorannát, amit kicsit megdörzsölgettem, nehogy megtartsa magának az aromákat. Lezártam az edényemet, majd hideg sütőbe toltam, és másfél órát sütöttem 180 fokon. Fedő nélkül járt volna neki még vagy 20 perc, de nekem nem volt már erre annyi időm, ezért lett olyan kis halovány a bőre.

2012. június 10., vasárnap

Csokis tortaalap

Ez egy borzalas krémmel töltött torta remek alapja. Szerintem lime-krémmel kiválóan működhet, de a citromtortából is meríthetünk ötletet a betöltéshez. Íme a recept:


Hozzávalók:

20 dkg liszt
10 dkg cukor
15 dkg vaj
4 ek kakaópor
3 db tojás
1 tk sütőpor
csipet só


  1. A cukrot keverjük habosra a vajjal, tojással.
  2. Adjuk hozzá a többi hozzávalót.
  3. Vajazzunk ki egy 16 cm-es tortaformát, és süssük benne 160 fokon 45 percig a tésztát.



2012. június 9., szombat

Ropogós, ragacsos zabpelyhes keksz

Ez a gyors keksz pontosan olyan, mint a címben írtam: ropogós és ragacsos. Hamar elkészül, és érdemes összeragasztani lime-krémmel. Ne hagyjuk állni sokat a töltelékkel, mert akkor nem marad ropogós!

Hozzávalók:

75 g vaj
75 g zabpehely
100 g porcukor
1 db tojás
2 tk liszt
1 tk sütőpor


  1. A vajat egy lábasban felolvasztom, majd elkeverem benne a zabpelyhet.
  2. Hozzáadom a cukrot is, majd 2-3 percig állni hagyom, hogy a zabpehely puhuljon.
  3. A villával kissé felvert tojás is beleöntöm, majd a lisztet is beleszitálom.
  4. Simára keverem, majd 1-1 púpozott teáskanálnyit halmozok a sütőpapírra. Tepsinként négyet! (Tényleg kell neki ekkora hely.)
  5. 170 fokon 10 perc alatt aranybarnára sütöm, utána 5 percig még nem bolygatom, végül rácson kihűtöm.
  6. Megkenem a töltelékkel, és tálalom.



2012. június 8., péntek

Fantasztikus lime-krém

Villámgyors, egyszerű, friss! Érdemes persze hűtőben állni hagyni egy éjszakát, aztán persze mehet kekszre, tortára.

Hozzávalók:

1 lime
250 g mascarpone
25 g porcukor

A lime héját lereszeltem, a levéből is facsartam a krémbe, és kikevertem a porcukoral, mascarponéval. Nem ördöngősség, ugye! Minél tovább tud érlelődni, annál jobb!

2012. május 28., hétfő

Grillezzünk!

Idei első grillezésünk alkalmával egy régi pácreceptemet vettem elő. Édeskés, kellemes lett tőle a csirkemell.
Előző este forgattam bele a szószba a húsokat, majd lezártam az edényt.

A páchoz ezeket használtam:
4 ek szójaszósz
4 ek worchestershire szósz
4 ek fehérborecet
2 ek barna cukor
4 fokhagymagerezd
2 ek olívaolaj
1 tk őrölt gyömbér

1 kg húshoz elég.

2012. május 27., vasárnap

Mogyoróvajas keksz

Ezt nem lehet abbahagyni!

Kikevertem:
10 dkg vajat
20 dkg mogyoróvajat

Villával elkevertem:
1 tojást
3/4-ed csésze cukrot (2,25dl)
2 ek tejet

Összekevertem:
1,5 csésze lisztet
1 kk sütőport
1/2 kk szódabikarbónát

A mogyoróvajasba kevertem a tojásos keveréket, majd a lisztet. Vizes kézzel golyókat formáztam, kristálycukorba hempergettem, majd 180 fokon kisütöttem 15 perc alatt. Elképesztően jó keksz!
Egyszer összeragasztom csokikrémmel is.

2012. május 26., szombat

Máj, oh máj!

Vettem májat, mert az nálunk nagyon menő. Finom csirkemájat használtam, ehhez főztem lecsós tarhonyát, mert az még népszerűbb. Ezúttal friss paradicsommal és paprikával készítettem.

Hozzávalók:
500 g máj
1 nagyobb fej hagyma
majoranna, petrezselyem, só
olaj

A hagymát megpirítottam, erre dobtam a kisebb darabokra vágott májat, fehéredésig kevertem, vágtam rá friss majorannát és petrezselymet. Még azelőtt lekapcsoltam a lángot, mielőtt túl szárazra sült volna a máj, ekkor sóztam meg.

A lecsós tarhonyához most 2 kisebb paradicsomot és egy szép nagy paprikát pirítottam vagy 5 percig, beleöntöttem egy pohár (2dl) tarhonyát és 2 pohár vizet. Megsóztam, lefedtem, és 25 perc alatt puhára főztem.

Nyárias, friss íze van, és hamar elkészül!

2012. május 25., péntek

Bazsalikomos csirkemell

Ez is az igazi gyors ételek közé tartozik. Roppant egyszerű, ám annál finomabb! Hagymát pirítok, rádobom a kockázott csierkemellet, megszórom szárított bazsalikommal, sóval, és pegpirítom a húst. Végül fedő alatt a saját levében párolom még vagy 10 percet, hogy igazán omlós legyen. Salátával és/vagy rizzsel igazán finom ebéd.

2012. május 24., csütörtök

Csirke korma

Nem fogok ezer fura összetevőt összevásárolni nem is tudom milyen spéci boltban, inkább megveszem a Lidl üveges kész változatát. Nem tűnnek az összetevői nagyon műanyagnak, és ízre is elég jó. Már amennyire az én ízlésemet alapul véve ez megállapítható. Csak 400 g csirkemellett pirítottam kockára vágva, és ehhez öntöttem hozzá a bolti szószt, végül fedő alatt 15 percig pároltam. Ez is villámgyors. Megyek, és veszek is még pár üveggel a polcra.

2012. május 23., szerda

Rétes

Túróval töltöttem, és életemben először tekertem. Nem volt nehéz, de kellett vacakolni a leheletvékony lapokkal, ami nem nekem való. Viszont gyors és finom. Szóval, fogok még rétest gyártani.

1 csomag 6 lapos teljes kiőrlésű réteslap
500g túró
1 citrom héja
2 tojás
5 ek cukor

A túrót kikevertem, beleöntöttem a maradék fahéjas cukrot is. A réteslapokat egyenként megolajoztam és rétegeltem, majd a szélére halmoztam a tölteléket. Konyharuhával felcsavartam, és 200 fokon 15 perc alatt aranybarnára sütöttem. Ne felejtsük el a tetejét még egyszer beolajozni vékonyan!

2012. május 22., kedd

Eperfagyi v2.0

Az előző eperfagyim 10 pontos. Plusz 2 pont a "befeketett munka az eredmény élvezeti értékének arányában" mutató kimagasló eredményéért. Ehhez képest ez a tejszínes csoda alulmaradt, de nem érdemtelen a bemutatásra. Kenyérsütéshez melegítettem be a sütőt, ebbe toltam be a hevenyészve aprított epreket mézzel. 15 perc alatt 200 fokon karamellizálódik egy kicsit és levet is ereszt. Ezután kihűtöttem, turmixgépbe tettem, tejszínnel és joghurttal kevertem habosra, végül ment a fagyigépbe, onnan meg a fagyasztóba. Ez sem az a macerás főzött fagylalt.

Anyaghányad:
50 dkg eper
5 ek méz
3 dl tejszín
2 dl joghurt

2012. május 21., hétfő

Lekváros gombóc

Aka szilvás gombóc, krumplis nudli lekvárral, mákkal stb. Nem voltam rajongó, mert arra a fullasztó tésztára emlékeztem belőle. Na, ez most nem ilyen lett. Kristóf ezt evett reggelire, ebédre és vacsorára is. Engedtem, mert szegénynek diétáznia kell. Ezért készül mostanában minden krumplival hús nélkül, de a krumplis tésztát már nem teszem fel újra ide.

Hozzávalók:
1 kg krumpli héjában főzve, összetörve
20 dkg liszt (kb.)
3 dkg vaj (esetleg zsír)
1 tk só
zsemlemorzsa


  1. A vajat a krumplival együtt összenyomom, megvárom míg kihűl, ez fontos, mert melegen több lisztet vesz fel és attól lesz kemény vacak.
  2. Sózom, lisztezem, majd kinyújtom a meglehetősen lágy tésztát.
  3. Pizzavágóval 7X7 cm-es négyzeteket vágok belőle, amikre én most egy kemény csipkebogyóízt tettem, de mehet bele fél szilva fahéjas cukorral, vagy lekvár, ami nem olyan folyós.
  4. Megfőztem sós vízben, csak 3-4 percet kell várni, amiután feljön a gombóc a víz színére.
  5. Pirított zsemlemorzsába forgattam.

2012. május 20., vasárnap

Kukoricapelyhes csirkecomb sütőben

Ez a rántott hús reform változata, vegyes sikerekkel, de szerintem finom, és a lakásban se terjeng az a bizonyos olajos szag.

Hozzávalók:
5 db csirkecomb
2 pohár natúr joghurt
1 duci gerezd fokhagyma
kukoricapehely, só, bors

A combokat megmostam, sóztam, borsoztam, megforgattam a fokhagymás joghurtban és a kukoricapehelyben, amit a gyári méretűnél kisebbre törtem. Ehhez még a zacskóban jól megnyomkodom, akár sodrófával, lehet mozsárban is aprítgani. Végül sütőpapíros lemezre tettem és a combokat, és kb. 50 perc alatt megsütöttem őket 190 fokon.
A fokhagymás joghurttól egész különleges íze lesz!

2012. május 19., szombat

Krumplis pogácsa

10 pontos féle, nem kerestem sokáig: hedonism.hu a forrás, igen, a süti szeret minket!

30 dkg főtt áttört krumpli
55 dkg liszt (2/3-ad rétesliszt)
25 dkg vaj
1 tojás (vagy 2 sárgája)
1/2 csomag élesztő
1 dl langyos tej
1 tk cukor
2 ek tejföl
4 tk só


  1. A cukros tejben felfuttatom az élesztőt.
  2. Mindent a keverőtálba teszek, és addig gyúrom kézzel, amíg elválik az edény falától a tészta.
  3. 30 perc pihentetés.
  4. 3-szor meghajtogatom úgy, hogy 2 hajtogatás között tartok 10 perc pihenőt.
  5. Kiszaggatom, és hagyom állni még 20 percet.
  6. Tetejére kenjünk tojást!
  7. 190 fokon 35 perc alatt sült meg nekem, de a recept 45 percet írt.

2012. május 18., péntek

Eperfagyi

Tavaly a főzött fagyikkal szórakoztam, van köztük delux kategóriás, de sok munka elkészíteni. Ez viszont gyors, és legalább olyan finom. Ráadásul joghurtos, tehát nem is annyira egészségtelen! Gyerekeknek alkohol nélkül ajánlom, de én most önző voltam!

Hozzávalók:
45 dkg eper pürésítve
13 dkg cukor (vagy több, az eper édességétől függően)
24 dkg joghurt
2 tk eperlikőr vagy vodka (én Gönczi barack pálinkát használtam, többet nem teszek ilyet, kiérződik a barack és csak bezavar az eper ízébe. Kell vennem jó minőségű vodkát itthonra, mert nincs, és vanília esszenciát is akarok készíteni.)


  1. Az eperben elkeverem a cukrot és az alkoholt.
  2. Hozzákeverem a joghurtot.
  3. Betöltöm a fagyigépbe, és hajrá!

Isteni finom! Már nem kell Olaszországba mennem jó eperfagyiért!

2012. május 17., csütörtök

Pulykatekercs

Rém egyszerű étel, leginkább az ötlet miatt írom fel. Mert ha már unom a pulykamellet, akkor ez a variáció még jól jöhet.

Hozzávalók:
80 dkg pulykamell szeletekre vágva
5 szelet sonka
só, bors
500 g gomba szeletelve
1 fej hagyma kockára vágva
1 csokor petrezselyem
4 dl joghurt
2 gerezd fokhagyma
só, bors



  1. A húsokat sóztam, borsoztam, rátettem a sonkát, és feltekertem. Húsűvel megtűztem.
  2. Olajon megsütöttem minden oldalukat.
  3. A visszamaradt olajon hagymát dinszteltem, rátettem a gombát, fokhagymát, sóztam, borsoztam, párolgattam.
  4. Amikor összeesett a gomba, ráöntöttem a joghurtot, visszatettem a húst és 25 percig fedő alatt összefőztem. 

2012. május 16., szerda

Virágos kakukkfű-sorbet

Az év első fagyigépes próbálkozása. Nem rossz, nem rossz, kicsit talán édes, de frissítő, izgalmas ízvilág. Az olaszok tényleg tudják, mit kell inni a hal és a főétel között! Én csak úgy ebéd után ittam, és egy kicsit fel is öntöttem.... :)

Hozzávalók:
500 ml víz
150 g cukor
4 virágos kakukkfűág

Limoncino és egy fagyigép

A vizet és a cukrot 15 percig főztem, majd 2 percre beletettem a kakukkfűágacskákat. Nem kell tovább benne hagyni, mert így is átveszi az ízét. Kihűtöm, kicsit a hűtőbe is beteszem, majd fagylaltgépben kristályosítom. A mélyhűtőbe most kis poharakban tettem el, ebből az egyiket beborítottam a poharamba, erre locsoltam limoncino-t, amit szintén a fagyasztóban tartottam. Díszítésnek szedtem még egy virágot az ízadó (nem izzadó) növényről, és egy kicsi borsmentát is lecsíptem.
A recept szerint meg lehet főzni más fűszerekkel is, nekem a citromfű és a menta ugrott be, esetleg rozmaring.

2012. május 15., kedd

Citromtorta sütés nélkül

Ezt a tortát egy héten belül kétszer is megcsináltam, annyira finom!

A torta "talpa":
20 dkg keksz
9-10 dkg vaj olvasztva

Ezeket elkeverem, majd a tortaformába nyomkodom. Beteszem a hűtőbe, amíg készül a teteje.

A krém:
4 tojás
4 citrom héja, leve
8 dkg cukor
20 dkg vaj

Fogjunk egy vastag talpú edényt, abba mérjük ki a cukrot, reszeljük rá a citromok héját, morzsoljuk össze őket. Facsarjuk ki a citromok levét, és törjük fel a tojásokat. Öntsük a cukorra mindkettőt, gyújtsuk be a legkisebb gázrózsát közepes erősségűre, és kezdjünk folyamatosan és viszonylag dinamikusan keverni. Ahogy haladunk, elkezdhetjük adagolni a vajat is. Ha elég technikásak vagyunk, akkor nem csapódik ki a toás, hanem szép pudingszerűre összeáll. Ekkor már ráragad a keverőm spiráljaira. Ilyenkor lekapcsolhatjuk a lángot alatta, és ha kicsit hűlt, tegyük rá a kekszes alapra. Mehet a hűtőbe, és próbáljuk meg ott tartani még vagy 4 órát. Legjobb, ha este dobjuk össze ezt az édességet, úgy sincs vele sok munka.

2012. május 14., hétfő

Olívabogyós kenyér

Ez a kenyér csodálatos! Akár magában is enném, de fokhagymás olívaolajjal kenegetjük, akkor a legjobb!

Ez is dagasztás nélküli 12 órás kenyér. (És még vagy 3 órás.)
Este bekevertem 25 dkg fehér lisztet 1 tk élesztővel és 2 dl vízzel. Reggel adtam neki még 1 teáskanál élesztőt, 1 tk sót, 2 ek olívaolajat, 25 dkg fehér lisztet, 5 dkg fekete magozott olajbogyót összevágva és 2 dl vizet. Elkevertem ezt is kanállal, hagytam 2 órát kelni, majd lisztezett kis méretű tepsibe öntöttem, meglapogattam lisztes kézzel. Pihentettem még fél órát, majd 250 fokon sütöttem 30 percet.

2012. május 13., vasárnap

Túrós süti

Hozzávalók:

25 dkg rétesliszt
1/2 csomag sütőpor
22 dkg porcukor
1/2 citrom reszelt héja
3 dkg hideg vaj

1/2 kg túró
10 dkg mazsola főzve
2 csomag vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja

2 tojás
2 dl tej
5 dkg olvasztott vaj


  1. A tésztához a  lisztet, a sütőport, a citromhéjat és a cukrot elkevertem, majd a felét egy kis tepsi aljára szórtam. Elmorzsoltam rá a hideg vajat. Elegyengetem. (Sütőpapír nem jó ehhez a recepthez, vagy kivajazzuk és kilisztezzük a tepsit, vagy teflonosat használunk.)
  2. Erre rétegzem lazán kézzel a túrót, a vaníliás cukrot, a mazsolát és a citromhéjat. Kicsit összekeverem.
  3. Rászórom a maradék tésztának valót.
  4. Leöntöm a tejes tojásos vajas keverékkel. Eloszlatom rajta, benne teljesen (akár késsel lukakat is fúrhatunk a tésztába), majd betolom a sütőbe 180 fokon 50 percre. Aranybarnára sülve jó.

2012. május 12., szombat

A fehér keksz

Linzertészta. Elsőre nem nagy szám, de aztán az ember nyúl a következőért, és a következőért... és mégis nagy szám. Omlós, egyszerű, és picit sós a vanília mellett. A kakaós Sablé viennois testvére.

Hozzávalók:
22 dkg vaj habosítva
10 dkg porcukor
1 ek vanília/ 1 vaníliás cukor
32 dkg liszt
1/4-ed tk só

A liszt kivételével elkevertem a hozzávalókat. A végén a lisztet is beleforgattam. Fél óra pihenő a hűtőben, aztán kolbász formájúra nyomkodtam folpackban. Mélyhűtöttem 45 percig, majd korongokat vágtam belőle, és tepsinként 15 percet sütöttem 180 fokon.

2012. május 11., péntek

Cukkinis rántotta

Gyors, finom, nyári vacsorát szerettem volna. Sikerült!

4 tojás
1 közepes cukkini
1 paradicsom
1 nagy fej gomba
1 duci gerezd fokhagyma
1 kis kapor

A cukkinit pároltam kevés olajban először, majd hozzáadtam a gombát, megsóztam, hogy levet engedjen. Végül jött a paradicsom, és a fokhagyma. Erre öntöttem az enyhén felvert tojást kaporral. Borsoztam is, és reszeltem rá sajtot a tálaláskor, de ezt már esélyem se volt lefotózni. Hárman ettük.

Raguleves 1.

Zöldséges és pulykacombos, vagyis zöldséges és húsos, mint a ragulevesek általában. ez egy semlegesebb ízű, de azért kellemes, finom leves. Magyaros, majdnem mint egy gulyás leves szárnyasból.

35 dkg pulykacomb-filé
2 közepes szál sárgarépa
1 közepes krumpli
1 fej hagyma
1 fej karalábé
20 dkg zöldborsó
paprika, fokhagyma, só, bors

Főztem a hagyma, fokhagyma, húskockákból egy pörköltet. A zöldségeket megpirítva, felöntve 1 liter vízzel egy zöldséglevest. A kettőt összeöntöttem, forraltam egy percet, és lezártam. Ennyi volt. Nem zsíros, nem nehéz, de sok munka, és nincs berántva sem, mégincs hiányérzete az embernek. Legközelebb szedek bele majorannát a kertből.

2012. május 10., csütörtök

Tarte tatin

A másik szülinapos torta: tarte tatin - némi túlzással

Hozzávalók:
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
20 dkg liszt
2 tojás

Ezeket gyorsan összegyúrtam, hűtőbe tettem, és lisztett sodrófával kör alakúra formáztam.

Amíg hűlt, megpucoltam 3 nagyobb almát (savanykás zöldet és egy édesebb goldent), cikkekre vágtam, és elrendeztem egy kivajazott gyümölcstortaformában. Megszórtam kis cukorral (tényleg csak 3 csipettel) és fahéjjal bővebben. Erre ügyeskedtem rá a tésztát. Megigazítottam a széleket, és megsütöttem 250 fokon 20 perc alatt.

Tapasztalataim:
- Új tészta után kell néznem, mert ez nagyon édes volt.
- Nekem kellene hozzá a roppanós karamell, inkább a tetejéhez is nézek olyan receptet, ami előre karamellizálja a cukrot.
- Az egész mandula ropogóssága is feldobja a puha almát, azt is teszek majd bele.
- Az eredeti recept 30 percet süti 250 fokon, annyi idő alatt szétég a tészta, résen kell lenni.
- Valahogy a múltkor jobb volt, nem volt ilyen édes.

2012. május 9., szerda

Mandulás epertorta

Dupla szülinap van májusban nálunk, ezért alapból két torta készült az ünneplésre. És kettő a vendégségbe, és még lesz pár a rokonlátogatások miatt. Szóval készüljetek, édességhegyek jönnek!

Hozzávalók:

A tortához:
4 db tojás
165 g porcukor
225 g őrölt mandula
1 kk sütőpor
20 cm átmérőjű forma

A töltelékhez:
150 g eperlekvár
150 g friss eper kockázva

A mázhoz:
200 g porcukor
2 ek meleg víz
egész eprek


  1. A tojássárgákat a cukorral kikeverjük. A fehérjét habbá verjük.
  2. A sárgájához keverjük óvatosan a fehérjehabot, majd a mandulát és a sütőport.
  3. 35-40 percet sütjük 170 fokon.
  4. Ha kihűlt, kettévágjuk, és megkenjük a kikevert töltelékkel.
  5. A tetejére cukormázat készítünk a víz és a porcukor elegyítésével.
  6. Hűtőben hagyjuk az ízeket kicsit összeérni!


A tapasztalataink a következőek:

  • A leváros töltelék szétáztatta a tésztát, ettől éppen még ehető volt
  • A cukormáz túl édes, vagy citromlé kell a víz helyett, vagy el kell hagyni, esetleg fehér csokira cserélni.
  • A tésztája is elég édes volt, az egészet kevesebb cukorral sütném újra, mert mindezek ellenére finom sütemény.

2012. május 8., kedd

A kuktába zárt nyúl esete

Még sose ettem ennyire omlós nyúlhúst! A kukta csodákat művel rövid idő alatt.


Hozzávalók:

Nyúlhús (kb. 1 egész)
1 kaliforniai paprika
3 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 dl fehér bor
20 dkg gomba szeletelve
1 csapott ek liszt
3 szem paradicsom hámozva, magtalanítva
só, bors, kakukkfű




  1. A nyúlhús darabjait olajban megsütöttem, kockára vágott kaliforninai paprikát pirítottam, ráöntöttem.
  2. hagymát pirítottam, majd a fokhagymát is hozzáadtam. Pároltam 1-2 percig.
  3. Hozzáadtam a gombát, sóztam, és elpárologtattam a levét teljesen.
  4. Lisztet szórtam rá, elkevertem.
  5. Paradicsomhúst is beletettem, végül felöntöttem a borral.
  6. Fűszereztem, forraltam, hogy az alkohol kimenjen belőle. Megsóztam a kuktába tett nyulat is. Végül ezt is ráöntöttem, és lezártam a kuktát.
  7. 40 percig főztem a húst, a csontról magától levált.

Rizsliszttel is meg lehet csinálni, akkor gluténmentesek is fogyaszthatják. Kicsit pepecselős volt összerakni, de lehet, hogy csak a gyerekek mellett tűnt hosszadalmasnak az elkészítése.
Az ízvilága finom, én most száraz szamorodnival főztem, illett bele.