2013. október 5., szombat

Kakukkfüves kacsacomb

Mostanában eléggé rákaptam a kacsacombra is. Kevés előkészítést igényel, kicsit hosszabb sütést, de az omlós, ízletes húsért ez nem áldozat.

A kerti kakukkfűből szoktam megágyazni neki. Ráteszem a sózott, borsozott húsokat, és pakai tálban 180 fokon 2-2,5 óra alatt készre sütöm. Ha van kedvem, akkor leveszem a fedőt róla a végén, ha nincs, akkor úgy is jó. Salátával, rizzsel tálalom.

2013. október 4., péntek

Saját termés!

Az én levendulám, amit azóta már be is zsákoltam, és elosztottam a szekrényekben. Így harcolok a molyok ellen.

Szép napot mindenkinek!

Az ebéd, amit reggel óta várok! Kókusztejes sütőtökleves

Belezúgtam az ázsiai levesekbe! Ettem isteni laksát, fantasztikus mangólevest és rament. Most kitaláltam, hogy kókusztejjel főzök levest. Sütőtököt tettem hozzá és imádom!

1 fej lila hagyma felvágva
vaj/kókuszzsír a hagyma alá
gyömbér
chilipehely/chili
só, bors, víz
1 doboz kókusztej (400ml)
sütőtök (én megsütöttem előtte)

Az összes itthon fellelhető sütőtököt felvágtam (kb. 1.5 kg) és sütőben megsütöttem 40 perc alatt 180 fokon.
Amikor már puha volt és kihűlt, kikapartam a belsejét.

A hagymát felvágtam nagyjából és vajon megpároltam. Rádobtam a tök húsát, megkevergettem, tettem rá kis chilipelyhet, reszeltem rá friss gyömbért, sóztam, borsoztam, ráöntöttem a kókusztejet, és vízzel beállítottam a sűrűségét. Forraltam picit, és kész is volt. Botmixerrel kicsit simítottam az állagán. Édes és csípős egyszerre!